- Írta: Vidrinszky Tamás
- Készült: 2018. november 06.
2018 Október
Együttműködés a Budapesti Békéltető Testülettel
Tanulmányi Osztály ügyfélfogadási idő az őszi szünetben
A Bocskai István Szakkollégium felvételt hirdet
Együttműködés a Budapesti Békéltető Testülettel
Tanulmányi Osztály ügyfélfogadási idő az őszi szünetben
A Bocskai István Szakkollégium felvételt hirdet
Magyar Nemzeti Bank Kiválósági ösztöndíj
Alaptámogatás 2018/2019. tanév I. félév
Rendszeres szociális támogatás 2018/2019. tanév I. félév
Egyetemi kitüntetések a jogi kar vonatkozásában
Gyászhír: Elhunyt Dr. Gróf Bethlen István
Jogász Záróvizsga időszak 2018 ősz
Demonstrátori Pályázati Felhívás a 2017/2018-as akadémiai évre
A Károli Gáspár Református Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank együttműködése keretében, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara pályázatot hirdet.
Az ösztöndíjra azon gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatók pályázhatnak, akik:
a) nappali munkarendű, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, állami ösztöndíjas vagy önköltséges finanszírozási formában tanulnak;
b) legalább két félévet teljesítettek és az utolsó két aktív félévben legalább 54 kreditet megszereztek;
c) a szakon előírt mintatanterv összes kreditjeinek időarányosan legalább 90 %-át teljesítették;
d) az előző két egymást követő, lezárt, aktív félévben a megszerzett érdemjegyek kreditekkel súlyozott számtani átlaga 4,00-nél jobb, és azokban a félévekben tudományos, illetve egyéb szakmai munkát végeznek.
Az elnyerhető támogatás összege: 30.000 Ft/hó/fő x 10 hónap
A pályázat beérkezési határideje: 2018. szeptember 28. (péntek) 12:00 óra
További információk és a jelentkezés feltételei:
Pályázati felhívás
Pályázati adatlap
A Károli Gáspár Ösztöndíj célja a tehetséges, tanulmányukat kiemelkedően végző önköltséges hallgatók támogatása.
Az ösztöndíjra minden önköltséges hallgatónk jelentkezhet, aki teljes idejű (nappali munkarendű) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy mesterképzésben vesz részt és első helyen jelölte meg Egyetemünket a felvételi eljárás során. Az ösztöndíjat a hallgatók a 2018/2019-as tanévben két alkalommal (a félévek elején) pályázhatják meg. Az ösztöndíj egy tanulmányi félév (5 hónap) időtartamára adható és akár az önköltség 75%-át is fedezheti. Az ösztöndíj folyósításának feltétele 30 vagy 55 vagy 80 óra tartamú önkéntes munka elvégzése. A hallgatók tanulmányaik során többször is pályázhatnak az ösztöndíjra.
2012-ben az adó 1%-ának felajánlásából befolyt összeget teljes egészében a Károli Ösztöndíj alapba fektettük be. A 2012/2013-as tanévben összesen 10 millió forintot osztottunk szét hallgatóink között, a 2013/2014-es tanévben közel 13 millió forintot, a 2014/2015-ös tanévben 14,5 millió forintot, a 2015/2016-os tanévben pedig több mint 15 millió forintot.
Az Ösztöndíj összege:
• az önköltség 75%-a
• az önköltség 50%-a
• az önköltség 25%-a
Károli Gáspár Ösztöndíj felhívás
2018 / 2019. tanév I. (őszi) félév
A pályázat leadásának határideje: 2018. október 01. (hétfő) 14:00 óra
A pályázat leadásának helyszíne: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar (1042 Budapest, Viola u. 2-4.) Dékáni Hivatal
A nyertes pályázók névsorának közzététele: 2018. október 8. (hétfő)
Károli Gáspár Ösztöndíj pályázati felhívás
Befogadó nyilatkozat
Károli Gáspár Ösztöndíj adatlap
Jelenléti ív
Teljesítésigazolás önkénteseknek
Önkéntes munka lehetőségek
Alaptámogatást csak azok az első alkalommal államilag támogatott teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú szakképzésben, alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatók igényelhetik első bejelentkezésük alkalmával, akikre az adatlapon található kategóriák bármelyike vonatkozik: fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult, halmozottan hátrányos helyzetű, családfenntartó, nagycsaládos, árva, hátrányos helyzetű, gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg, félárva.
Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével és a szociális helyzetet igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. A pályázatokat a Hallgatói Önkormányzat és az Egyetemi Szociális Bizottság bírálja el, hiánypótlásra nincs lehetőség.
Leadási határidő: 2018. SZEPTEMBER 21. 16:00 ÓRA (PÉNTEK)
Bővebb információ és a támogatással kapcsolatos dokumentumok:
Pályázati kiírás alaptámogatás igényléséhez
Adatlap alaptámogatáshoz
Nyilatkozat önfenntartásról
Kérdés esetén forduljon a Hallgatói Önkormányzathoz!
Elérhetőség
A 2018/2019. tanév I. félévben is megpályázható a rendszeres szociális támogatás azoknak a hallgatóknak, akik szociális alapon rászorulnak. Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével és a szociális helyzetet igazoló dokumentumok, igazolások benyújtásával lehet. A pályázatokat a Hallgatói Önkormányzat és az Egyetemi Szociális Bizottság bírálja el, hiánypótlásra nincs lehetőség.
Leadási határidő: 2018. SZEPTEMBER 21. 16:00 ÓRA (PÉNTEK)
Rendszeres szociális támogatásra pályázatot csak magyar állami (rész)ösztöndíjas / államilag támogatott teljes idejű (nappali tagozatos), felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben, valamint doktori képzésben részt vevő hallgató adhat be.
Bővebb információ és a támogatással kapcsolatos dokumentumok:
Pályázati kiírás a rendszeres szociális támogatás igényléséhez
Adatlap rendszeres szociális támogatáshoz
Nyilatkozat önfenntartásról
Kérdés esetén forduljon a Hallgatói Önkormányzathoz!
Elérhetőség
2018. szeptember 3-án Prof. Dr. Balla Péter rektor hivatalosan megnyitotta a 2018/2019-es tanévet a Károli Gáspár Református Egyetemen. A Budapest-Fasori Református Egyházközség templomában tartott tanévnyitó ünnepségen egyetemi polgárrá fogadták az elsőéves hallgatókat, valamint kitüntetéseket és díjakat adtak át.
Az egyetem tanévnyitója istentisztelettel kezdődött, amelyen Dr. Békési Sándor, a Hittudományi Kar tanszékvezető egyetemi docense hirdetett igét. Dr. Méhes Balázs, a Tanítóképző Főiskolai Kar dékánhelyettese köszöntötte a meghívott vendégeket, a kitüntetett személyeteket, az egyetem oktatóit és hallgatóit, valamint az egyetem vezetőségét.
Prof. Dr. Balla Péter rektor ünnepi köszöntőjét követően az ünnepség kitüntetések és címek átadásával folytatódott. A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara tekintetében Károli Egyetem Támogatója díjban részesült az Igazságügyi Minisztérium, a kitüntetést Prof. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter vette át. Egyetemi magántanári címet kapott Dr. habil. Sándor István a Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék volt tanszékvezetője, egyetemi docens. A Károli Gáspár Református Egyetem Rektorának Elismerő Oklevelét a Karok javaslatára Dr. habil. Szuchy Róbert oktatási és tanulmányi dékánhelyettes, a Szenátus által adományozható Károli Emlékérmet pedig Dr. habil. Homicskó Árpád Olivér nemzetközi és tudományos dékánhelyettes vehette át az Állam- és Jogtudományi Kar esetében.
Az ünnepség végén az elsőéves hallgatók fogadalmat tettek, majd képviselőikkel történt ünnepélyes kézfogás által az Egyetem vezetése az Egyetem polgáraivá fogadta őket. Végül Dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház világi elnöke szólt röviden az Egyetem hallgatóihoz.
A magyar vállalkozások nemzetközi versenyképességének helyzete
dr. Prieger Adrienn azerbajdzsáni konferencia részvétele
2018/2019. tanévi Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj kari rangsor
Mailáth György Tudományos Pályázat 2018
Bűnügyi Oktatók Országos Találkozója Szegeden
Károlis díjazottak az Ügyészség Napján
Látogatás az ENSZ bécsi központjába
A Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék tanszékvezetője Chile-ben tartott előadást
XIII. Doktorandusz konferencia
A KRE ÁJK képviseltette magát a Nemzetközi büntetőbíróság versenyén
ÁTSOROLÁS 2018/2019. tanévre, PÁLYÁZAT állami ösztöndíjas képzésre
Az új büntetőeljárási törvény és a gazdasági bűnözés kapcsolata konferencia
Országos Büntetőjogi Perbeszédverseny
Sikeresen lezárult az Igazságügyi Minisztérium 2017. évi támogatási időszaka
Sikeres Károlis részvétel a Partiumi Diákköri Konferencián
Sporttevékenységért járó ösztöndíj
TDK vendégünk Balogh Levente a Szentkirályi Ásványvíz Kft. alapítója
Fővárosi Büntetőjogi Perbeszédmondó Verseny
Dr. Bánáti János előadása az ÁJK-n
Az új büntetőeljárási törvény és a gazdasági bűnözés kapcsolata c. konferencia
Július 27-től augusztus 7-ig jelentkezhetnek pótfelvételire azok, akiket nem vettek fel az általuk megjelölt képzésekre, vagy nem jelentkeztek az általános felvételi eljárás során. A Károli Gáspár Református Egyetem világi és hitéleti szakjaira egyaránt hirdet pótfelvételit, így várja a bölcsészettudományi, gazdasági, hitéleti, jogi, pedagógus és társadalomtudományi terület iránt érdeklődőket.
A pótfelvételi során a jelentkezők mindössze egy felsőoktatási intézmény egyetlen szakját jelölhetik meg. A KRE ÁJK felsőoktatási szakképzéseire, alapképzéseire és osztatlan jogász képzésére is lehet jelentkezni, a meghirdetett szakokról részletes információt az Egyetem pótfelvételi oldalán találhatnak az érdeklődők.
Miért éppen a Károli?
Gyakorlatorientált képzéseink azonnal hasznosítható tudást adnak, egyedülálló ösztöndíjprogramunk segítségével pedig az önköltség mértéke akár 75%-kal is csökkenthető. Idegen Nyelvi Lektorátusunk általános nyelvoktatás keretében angol, észt, finn, francia, kínai, német, norvég, olasz, orosz, portugál és spanyol nyelvből indít kezdő és haladó szintű kurzusokat. A Lektorátus egyben Theolingua Egyházi Szaknyelvi Vizsgaközpont is, ahol államilag elismert nyelvvizsgát szerezhetnek a hallgatók.
Egyetemünkön pezsgő diákélet zajlik. Campusaink központi, belvárosi elhelyezkedése számos előnyt biztosít hallgatóink részére, akik aktív közösségi és tudományos életet élnek. Egyetemi mindennapjaikat kulturális és szabadidős rendezvények színesítik.
A meghirdetett képzéseink, valamint a pótfelvételi eljárás egyéb tudnivalói itt érhetők el: www.kre.hu/potfelveteli
Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet.
Az idei pályázat mottója:
Változás és állandóság a bíróságokon – a XXI. század kihívásai –
„Tempora mutantur et nos mutamur in illis – Változnak az idők, és mi is változunk velük.”
(latin mondás)
A pályázatok beérkezési határideje: 2018. szeptember 28.
További információk és a jelentkezés feltételei:
Pályázati felhívás
Pályamunkák témái
Beszámoló a Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék TDK előadásáról
Dr. Zacher Gábor toxikológus TDK előadása
Károlis hallgatói fotózás – felhívás
Kihirdetésre került az Új Nemzeti Kiválóság Program
Copyright © 2023 Károli Gáspár Református Egyetem. Minden jog fenntartva.