TRAPPolj velünk!
Innovatív Oktatói Díj
Másoddiplomás képzéseink

1 2 3

A Károli továbbra is a legnépszerűbb egyetemek egyike

Az általános felvételi eljárásban február 15-ig jelentkezhettek elektronikus úton a továbbtanulás előtt állók a hazai felsőoktatási intézményekbe. Az Oktatási Hivatal által közzétett adatok alapján közel 126.500-an jelentkeztek a 2023 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre.

Bővebben ...

Szükség van-e Magyarországon jogi-igazgatási szaknyelvújításra? c. konferencia

A Szükség van-e Magyarországon jogi-igazgatási szaknyelvújításra? Jogi-igazgatási terminológiastratégia kialakítása c. konferenciára a Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely szervezésében került sor 2023. március 9-én a Csekonics-palotában. Az Egyetemen nyelvészek, terminológusok és jogászok részvételével zajló – hasonló című – kutatás második nyilvános alkalma lehetőséget kínált arra, hogy a hazai jogtudomány, illetve az egyes jogászi hivatásrendek képviselői, az Igazságügyi Minisztérium és az OFFI Zrt. munkatársai vagy éppen a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének tagjai, valamint a magyar nyelv ügye iránt elkötelezett érdeklődők e tárgyban tizenhat előadót is meghallgassanak. A rendkívül nagy érdeklődés mellett lezajlott rendezvényen két ízben is lehetőség volt hozzászólásokra, s igen előremutató, hasznos, sőt inspiráló vita alakult mindkét alkalommal – jelezve a jelenlévők elkötelezettségét, illetve a témakör objektív súlyát is.

Bővebben ...

A Nemzetközi Kapcsolatok és Társadalomtudományok Intézeténél lezajlott az OTDK- felkészítő ülése

Az ÁJK Nemzetközi Kapcsolatok és Társadalomtudományok Intézete 2023. március 21-én 17 órától tartotta a második OTDK-felkészítő ülését.

Bővebben ...

Lezajlott az OTDK főpróba

A Kari Tudományos Diákköri Tanács 2023. március 30-án OTDK főpróbát tartott a Károlyi-Csekonics Palota Szivartermében. A rendezvényen Karunk 22 hallgatója mutatta be OTDK pályamunkáját 15 perces előadás keretében. Az ülést Prof. Dr. Boóc Ádám KTDT elnök és dr. Schlachta Boglárka Lilla KTDT titkár vezette.

Bővebben ...

Gárdonyi Zsolt Áldáskívánás című művének kottabemutatója

A Károli Gáspár Református Egyetem alapításának 30. évfordulójára komponált Áldáskívánás négyszólamú vegyes karra és orgonára címmel zeneművet Gárdonyi Zsolt zeneszerző, orgonaművész, a Károli Gáspár Református Egyetem díszpolgára. A kórusmű olyan verseket önt zenébe a Károli-Bibliából, amelyek a zeneszerző számára különös jelentőségűek. Az alkotás középtengelyében a református egyház jeligéje áll, a bibliai idézeteket a református köszöntés, az Áldás, békesség! megzenésítése foglalja keretbe.

Bővebben ...

A Magyarországi Református Egyház és egyetemünk közös emlékezése

2023. február 24-én, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Hit és Tudomány címmel vette kezdetét a Károli Gáspár Református Egyetem alapításának 30. évfordulójára rendezett ünnepi programsorozat. A nyitóünnepség dátuma a Magyarországi Református Egyház Zsinatának 1993. február 24-i ülésére utal, ahol döntés született az egyetem megalapításáról.

Bővebben ...

30 éves a Károli Gáspár Református Egyetem

2023. február 24. és október elseje között magyar és idegen nyelvű konferenciákkal, jubileumi kötettel, számos programmal emlékezünk intézményünk fennállásának 30. évfordulójára. A jubileumi emlékév során nemcsak az elmúlt három évtizedre, hanem az ezt megelőző időszakra, a református felsőoktatás gyökereire, az intézményt létrehívó lelkületre és küldetéstudatra is emlékezünk.

Bővebben ...

Sikeresen lezajlott a roma identitás és érdekvédelem aktuális kérdései konferencia

A Károlin 2022 szeptemberében indult el A cigányság helyzete Magyarországon és Európában 50 év múlva c. kétévesre tervezett kutatás a Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely keretei között, méghozzá mind az öt kar oktatóit és hallgatóit bevonó kutatásként, Prof. Dr. Rixer Ádám vezetésével. Ennek elsődleges célja, hogy a cigánysággal összefüggő, az Egyetemen már korábban is létezett kutatócsoportokat, illetve egyéni kutatásokat egy szoros és folyamatos együttműködés keretében fogja össze, egy interdiszciplináris irányultságú párbeszédet is elindítva a tudomány, a jogalkalmazók, a civil/egyházi szféra képviselői és az egyéb gyakorlati szakemberek között.

Bővebben ...

Prof. Dr. Boóc Ádám, bekerült a MARC belső választottbírósági adatbázisába

Prof. Dr. Boóc Ádám intézetvezető egyetemi tanár (Magánjogi Tudományok Intézete, KRE ÁJK), mint választottbíró bekerült a Mediation and Arbitration Center Mauritius belső választottbírósági adatbázisába (https://www.marc.mu/en).

Bővebben ...

XXIV. Jogász Doktorandusz Konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola 2023. január 27-én Prof. Dr. Jakab Éva egyetemi tanár, a Doktori Iskola vezetője szervezésében Doktoranduszok Szakmai Találkozót tartott, amelynek helyszíne a Károlyi-Csekonics-palota volt. A rendezvény dr. Rideg Gergely az A mesterséges intelligencia üzleti célú felhasználásának jogi keretei, lehetőségek és zsákutcák című plenáris előadásával kezdődött. Ezt követően a doktoranduszoknak lehetőségük nyílt arra, hogy legfrissebb kutatási eredményeiket bemutathassák. A konferenciára a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola 36 PhD hallgatója regisztrált.

Bővebben ...

Opponensi felhívás

OTDK dolgozatok opponálása iránt érdeklődő hallgatók jelentkezését várjuk!
A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciója 2023. április 3-5. között kerül megrendezésre. Az OTDK szóbeli fordulóján a szerzők 15 percben mutatják be kutatási eredményeiket a bírálóbizottság és a hallgatóság előtt. A prezentációt az opponensi vélemény követi. Az opponens feladata az OTDK dolgozat átfogó bírálata, amelyet 5 percben kell előadni. Egy opponens kettő (maximum három) OTDK dolgozatot bírálhat.

Bővebben ...

Sikeresen zárult a nyílt nap

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar nyílt napján közel háromszáz érdeklődő vett részt.

Bővebben ...

Jogász Doktoranduszok Szakmai Találkozója

2023. január 27-én kerül megrendezésre a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola szervezésében a Jogász Doktoranduszok Szakmai Találkozója. Az esemény helyszíne a Károlyi-Csekonics palota Szivar terme.

Bővebben ...

Sikeres részvétel az Educatio Kiállításon

Sikerrel zajlott le a hazai oktatási piac legnagyobb seregszemléje, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás január 12–14. között. A rendezvényen rekordszámú látogató, közel 60.000 résztvevő járt és ismerkedhetett meg mintegy 150 kiállító programjával. Intézményünk standja a színpad közelében várta a kiállításra látogatókat mindhárom nap. Egyetemünket oktatóink mellett öt karunk számos hallgatója képviselte, akiktől így első kézből értesülhettek az érdeklődők az egyes szakokkal kapcsolatos információkról, az egyetemi hallgatói életről. A Tanulmányi Osztály munkatársai a felvételivel kapcsolatban felmerült kérdések megválaszolásában álltak az érdeklődők rendelkezésére és részletes tájékoztatást adtak az intézményben elérhető ösztöndíj-lehetőségekről, kollégiumi elhelyezésről, a különböző támogatásokról, juttatásokról. A standon az egyetemi sportolási lehetőségekről, a tehetséggondozó műhelyekről, illetve a Károli Junior Akadémia programjáról külön is érdeklődhettek a látogatók.

Bővebben ...

Következő események


Összes esemény

Közösségi Média

Károli Podcast

Károli Podcast

 

Sport a Károlin

Sport a Károlin

 

nyelvvizsgaközpont